Törpefonálféreg (Strongyloides westeri)

A Strongyloides westeri nevű fonálféreg a vékonybélben, főként az epésbélben élősködik. Klinikai tünetekben megnyilvánuló fertőzések elsősorban fiatal (vagyis 6 hónaposnál fiatalabb) lovakban fordulnak elő. Ez az élősködő esetenként az idősebb lovakban is előfordulhat, és a kancák jelentős fertőzési forrást jelentenek a csikóik számára. E parazita különleges sajátossága, hogy csak nőivarú parazitikus stádiumok alakulnak ki, hímivarúak nem. A hajszálvékony, kicsi (maximum 10 mm hosszú) parazitikus nőstények szűznemzéssel szaporodnak. Kisméretű (40–50 × 30–40 μm), vékony burkú, első stádiumú lárvákat (L1) tartalmazó embrionált petéket raknak, amelyekből a lárvák a környezetben kelnek ki. E lárvák közvetlenül fertőzőképes harmadik stádiumú lárvákká (L3) fejlődhetnek, vagy szabadon élő hím- és nőivarú férgek alakulhatnak ki belőlük, mely utóbbiak szaporodásuk során fertőzőképes L3 lárvákat produkálnak.

A fertőződés a kanca tejében lévő L3 lárvák felvételével történhet ("laktogén fertőződés"), ami az S. westeri csikókra történő átvitelének elsődleges módja. Később a fertőződés történhet a fertőző L3 lárvák legelőről vagy a környezetből történő felvételével, vagy a bőrön át is. Ha immunis felnőtt lovak a bőrön át fertőződnek, a S. westeri lárvák nem képesek megtelepedni az emésztőtraktusban, és klinikai tünetekben megnyilvánuló fertőzések ritkán alakulnak ki. Ehelyett a lárvák szétterjednek a test különböző szöveteiben, ahol hosszú időszakokon, akár éveken át is életképesek maradnak. 

Kancákban a vemhesség és a szoptatás során bekövetkező hormonális változások valószínűleg arra serkentik e lárvákat, hogy vándorlásukat újrakezdve eljussanak a tejmirigyekbe, és így átterjedjenek a csikóra. A tejjel való felvételüket követően a lárvák vándorolni kezdenek a csikó testében, amely vándorlás a vékonybél falát történő áthatolással kezdődik. Ezt követően átvándorolnak a tüdőn, a légcsőbe és a gégébe jutnak, majd lenyelést követően végül elérik a vékonybelet, ahol kifejlett nőstény férgekké érnek. A prepatens periódus eltarthat néhány hétig, de ennél rövidebb, akár 5–8 napos is lehet. Masszív perkután fertőződés esetén helyi bőrgyulladás alakulhat ki. A ló szőre fénytelenné válik, és az állatoknak stresszt okoz a helyi bőrirritáció és a viszketés, ami gyakran az újrafertőzésekre adott allergiás válaszreakció következménye. A fertőzés a bélben váltja ki a legjelentősebb kórokozó hatást, ahol az adult nőstény férgek a vékonybél nyálkahártyájába ágyazódva helyi bélgyulladást váltanak ki, ami hasmenéshez vezethet. A S. westeri fiatal csikók hasmenésének kiváltásában játszott szerepe tisztázatlan, mivel egyes beszámolók szerint a bélsár magas peteszáma összefüggött a súlyos hasmenéses esetekkel, ugyanakkor nagyszámú Strongyloides pete ürítését megfigyelték klinikai tüneteket nem mutató állatokban is. 

A klinikai tüneteket mutató csikókban étvágytalanság és levertség alakulhat ki, de úgy tűnik, hogy rendszeres féregtelenítő kezelések alkalmazása esetén a legtöbb S. westeri fertőzés tünetmentes. Meg kell jegyezni azt is, hogy 1–2 hetes csikókban számos esetben alakul ki olyan hasmenés, amely nem függ össze az S. westeri fertőzéssel. Az S. westeri fertőzöttség kórjelzése a bélsárban található jellegzetes peték koproszkópiás kimutatásával történik. Az S. westeri fertőzöttség kezelésében és megelőzésében az anthelmintikumok adása és az alapvető higiéniai rendszabályok betartása egyaránt fontos. A jelenlegi epidemiológiai szituációban a korábban gyakran alkalmazott módszer – vagyis a csikók rutinszerű kezelése az élet első néhány hetében – többé már nem tűnik indokoltnak, mivel az S. westeri előfordulási gyakorisága alacsony, és nincs bizonyíték arra, hogy az S. westeri csikókban betegséget okoz. 

Azokban a gazdaságokban, ahol korábban kimutatásra került az S. westeri, a kancák rendszeres féregtelenítése az ellés előtt vagy röviddel (vagyis 1–2 nappal) azt követően feltételezhetően csökkenti a tejbe kerülő féreglárvák számát és a csikókban jelentkező hasmenés gyakoriságát. A klinikai tünetekben megnyilvánuló esetek kezelésére számos különböző gyógyszer áll rendelkezésre, köztük az ivermektin vagy a fenbendazol (ez utóbbi 50 mg/testtömegkilogramm dózisban, vagyis a szokásos 7,5 mg/ ttkg adagnál jelentősen magasabb dózisban). A jó legelő- és istállóhigiénia, valamint a kanca tejmirigyének megtisztítása csökkenti a környezet szennyeződését és a csikók fertőződését.

Forrás:

ESCCAP, 2019. Control of intestinal protozoa in dogs and cats. [pdf] Available at: https://www.esccap.org/uploads/docs/c14bnmhx_0796_ESCCAP_Guideline_GL8_v10_1p.pdf. [Accessed 14 November 2024].