Orsóférgek (Parascaris equorum és Parascaris univalens)

A lovak orsóféreg-fajai, a Parascaris equorum és a Parascaris univalens morfológiai alapon nem különböztethetők meg egymástól. A legújabb eredmények szerint jelenleg a P. univalens – és nem a P. equorum – az a faj, amely a legtöbb (ha nem az összes) európai lótartó gazdaságban a legnagyobb gyakorisággal előfordul, ahol a lovak orsóférgei megtalálhatók. Jelenleg még nem állnak rendelkezésre molekuláris eszközök e két faj elkülönítésére, és mivel a két faj a kórfejlődés és a biológiai tulajdonságok tekintetében hasonlónak tűnik, a következőkben egyszerűen Parascaris-fajokként utalunk rájuk. A lovak orsóférgeivel való fertőzöttség főként a ménesekben gyakori, és elsősorban csikókban és fiatal lovakban állapítható meg. 

Az Európában a közelmúltban végzett keresztmetszet-vizsgálatok csikókban 20% és több mint 80% közötti előfordulási gyakoriságokat állapítottak meg. A kifejlett stádiumban akár 50 centiméteres hosszúságot is elérő és a vékonybélben megtelepedő férgek a legnagyobb ismert parazitikus fonálféregfajok közé tartoznak. A nőivarú férgek naponta több százezer petét rakhatnak, így hozzájárulnak a környezet jelentős mértékű szennyeződéséhez. A fertőzőképes stádium a petében kialakuló harmadik stádiumú lárva (L3), amely több éven át életképes maradhat a környezetben, még kedvezőtlen viszonyok között is, például hosszan tartó fagy esetén. Ebből következően az egyszer már petékkel szennyeződött istállók és legelők egyaránt állandó fertőzési források maradnak. Miután a ló felveszi a petéket, azokból kiszabadulnak a lárvák, áthatolnak a vékonybél falán, majd megkezdik a testben való vándorlásukat, melynek során a vérárammal eljutnak a májba, a szívbe és a tüdőbe. A légzőszervekbe kerülő lárvák a nyálkaáramlással a gégébe kerülnek, majd lenyelést követően a fertőződés után körülbelül 3 héttel érik el a vékonybelet. Ezt követően egy további, körülbelül 7 hetes érési folyamat után következik be a bélsárral történő első peteürítés.

Gyakran a fertőzöttség nem jár klinikai tünetekkel. A lárvák szomatikus vándorlása során főként a tüdőben kialakuló kóros elváltozásokkal összefüggésben alakulnak ki klinikai tünetek, míg úgy tűnik, hogy a májon keresztül történő lárvavándorlás nem okoz klinikai tüneteket. A tüdőben kialakuló elváltozások közé tartoznak a nyálkahártya vérzéses elváltozásai, míg súlyos fertőzöttség esetén a fiatal állatokban köhögés és csökkent testtömeg-gyarapodás mutatkozhat, és a fertőzöttség másodlagos baktériumos vagy vírusos fertőzésekhez is vezethet. A bélben zajló fázis során a Parascaris fajokkal fertőzött állatok étvágytalanok lehetnek és a szőrük durva; intermittáló kólika és fogyás szintén előfordulhat. A súlyos fertőzöttség esetenként súlyos kólikát, vékonybél-elzáródást, perforációt, lefűződést, majd hashártyagyulladást eredményezhet. 

A legtöbb nyugat-európai országban uralkodó jelenlegi epidemiológiai viszonyok között a fertőzés intenzitása alacsony, és a csikókban és fiatal lovakban előforduló esetek túlnyomó többsége szubklinikai. A felnőtt kancák esetenként petéket üríthetnek, így fertőzési forrásként szolgálhatnak a következő generációk számára. A Parascaris spp. okozta fertőzések kórjelzése a (kerek, barnás színű, körülbelül 100 μm hosszú, vastag burkú) petéknek a bélsár flotációs vizsgálatával történő közvetlen kimutatásán és/vagy a preadult stádiumok vagy adult férgek bélsárban való kimutatásán alapul. A koproszkópiás elemzés alapja a peték mikroszkópos kimutatása egy kvalitatív vagy kvantitatív flotációs módszerrel. Más gazdaállatok orsóféreg-fertőzöttségeihez hasonlóan ebben az esetben sem lehet megbízható korrelációt találni a bélben kialakult féregszám és a bélsárral történő peteürítés között, és a pozitív eredményű bélsárvizsgálat esetén mindig fontolóra kell venni az anthelmintikus kezelést. A környezet petékkel való szennyeződése és a Parascaris peték hosszú túlélési ideje miatt feltételezni kell, hogy az azonos korcsoportba tartozó, ugyanabban a környezetben élő lovak, amelyek jelenleg nem ürítenek petéket a bélsarukkal, szintén ki vannak téve a fertőzés veszélyének és valószínűleg fertőzöttek, és ez a fertőzöttség a prepatent fázisban lehet. Az ugyanabba a korcsoportba tartozó összes lovat kezelni kell, ha a csoport bármelyik egyedénél pozitív eredményt ad a bélsárvizsgálat. A makrociklikus laktonok (ML) hatásosak a tüdőben és a belekben lévő lárvaalakok ellen. Így a korábbi ajánlás, mely szerint az állat első életévében 6–8 hetenként ajánlatos kezelni, a kontamináció és az ezt követően a bélben kialakuló féregszám megelőzését célozza. Ugyanakkor a jelenlegi felfogás szerint a túlzottan gyakori kezelés tekinthető az ML-rezisztens Parascaris spp. populációk kiszelektálódását előidéző fő oknak. A fenntartható védekezési módszerek közé kell tartoznia a bélsár rendszeres ellenőrzésének (lehetőleg egyedi minták használatával). A kéthónapos korban megkezdett és az első életév során háromhavonta ismételt, különböző gyógyszercsoportok alkalmazásával végzett anthelmintikus kezelést a megfelelő istálló- és legelőhigiénia biztosításának kell kísérnie. 

A fentebb említett AR szituáció megköveteli, hogy minden lótartó gazdaság értékelje az alkalmazott gyógyszercsoportok – legfőképpen a makrociklikus laktonok – hatékonyságát egy bélsárpeteszám-csökkenési teszt (FECRT) vagy legalább egy Parascaris petékre irányuló bélsárvizsgálat elvégzésével a kezelés után 14 nappal. Terepi vizsgálatok során igazolták a legelők "megtisztításának" és az istállók kémiai vagy fizikai fertőtlenítésének jótékony hatásait, és ezek az eljárások szignifikáns mértékben csökkentették a Parascaris spp. előfordulási gyakoriságát. A fertőtlenítőszerek alkalmazása tekintetében fontos, hogy csak azokat a fertőtlenítőszereket használjuk, amelyek bizonyítottan hatásosak a féregpeték ellen.

A Parascaris spp. makrociklikus laktonokkal szembeni rezisztenciájáról széles körben beszámoltak, és a közelmúltban néhány Észak-Amerikából és Ausztráliából származó jelentés azt jelezte, hogy a pirantellel és a benzimidazolokkal szembeni rezisztencia is nőhet. Azokban a gazdaságokban, ahol igazolt az ML iránti rezisztencia, benzimidazolokat, pirantelt vagy piperazin-citrátot lehet használni (ez utóbbi csak néhány EU országban érhető el). Az utóbbiakat azonban viszonylag magas dózisokban kell adni, és az ilyen nagy volumeneket gyakran orr-nyelőcső szondán át kell beadni. Mivel a neurotoxikus szerek azonnali parazitaölő/ bénító hatását követően összetekeredett féregcsomók a kólika potenciális kockázatával járnak, makrociklikus laktonokat, pirantelt és piperazint nem szabad súlyos féregfertőzöttséget mutató csikókban használni. 

Forrás:

ESCCAP, 2019. Control of intestinal protozoa in dogs and cats. [pdf] Available at: https://www.esccap.org/uploads/docs/c14bnmhx_0796_ESCCAP_Guideline_GL8_v10_1p.pdf. [Accessed 14 November 2024].