Nem vándorló strongylidák (közönséges néven „kis strongylidák”)

A Cyathostominae alcsalád (cyathostomák) és a nem vándorló strongylidák (pl. Triodontophorus, Craterostomum és Oesophagodontus) a lovak bélférgességét okozzák. A fertőzés főként a legelőn történik, amikor a lovak fertőzőképes harmadik stádiumú lárvákat (L3) nyelnek le. Ezek a lárvák a bél nyálkahártyájában fejlődnek, majd bekerülnek a bél lumenébe.

A zárt helyeken (istállókon belül) kialakult fertőzések ritkák és csekély jelentőségűek. A nem vándorló strongylidákat sokkal kisebb kórokozó képességűnek tekintik, mint a vándorló strongylidákat, például a Strongylus fajokat; nagy számban való jelenlétük esetén azonban a Triodontophorus spp. (melyek közül a T. serratus és a T. brevicauda a leggyakoribb) is károsíthatják a bél nyálkahártyáját, majd lesoványodáshoz és hasmenéshez vezethetnek, mivel hajlamosak "féregnyájakként" együtt táplálkozni. Lovakban több mint 40 Cyathostominae alcsaládba tartozó faj ismert, és az egyes lovak egyidejűleg több – gyakran több mint 10 – cyathostoma-fajjal lehetnek fertőzöttek. 

A cyathostomák lárvális cyathostominosist okoznak, egy olyan szindrómát, amelyet nagyszámú fejlődésben gátolt/betokozódott L3 lárva fejlődésének egyidejű újraindulása, valamint a nyálkahártyában élő lárvastádiumoknak a bél lumenébe történő egyidejű, súlyos szövetpusztulással járó vándorlása eredményez. 

Ez a betegség többnyire 6 évesnél fiatalabb lovakban jelentkezik, heveny és tartós hasmenést okozva (amit néha kólika, fogyás és láz is kísér), és jelentős számú esetben elhulláshoz vezet. Normális körülmények között a bél lumenében élő cyathostoma lárvák és kifejlett alakok alacsony patogenitásúnak tekinthetők, és a legtöbb velük fertőzött állat nem mutat klinikai tüneteket, még meglehetősen nagy féregteher esetén sem. Ennek ellenére néhány tudományos vizsgálat lehetséges korrelációt mutatott ki a cyathostomák okozta fertőzés, valamint a kiújuló hasmenés intermittáló kólika között. A kis strongylidákkal való pátens fertőzöttség diagnosztizálása bélsárvizsgálattal és a vékony burokkal rendelkező, tojásdad, strongylida-típusú, körülbelül 80–100 μm hosszú peték azonosításával történik. A kezelt lovak bélsarában gyakran nagy számban találhatók lárva-, illetve preadult és adult stádiumok. A strongylida-peték minőségi vagy mennyiségi vizsgálatára különböző módszerek vehetők igénybe. 

Nem állnak rendelkezésre olyan tudományos adatok, melyek alapján korrelációt lehetne találni az egy gramm bélsárban lévő strongylida-peték száma és a felnőtt lovak belében kialakuló adult féregteher között. Egy 3 évesnél fiatalabb lovakon végzett vizsgálat azt mutatta ki, hogy még a több ezer bélféreggel fertőzött lovak esetében is alacsony vagy akár nulla lehet a bélsárral ürülő peték száma. Összességében feltételezhető, hogy a bélsárban lévő strongylida-peték száma és a féregterhelés közötti korreláció a lovak minden korcsoportjában gyenge. Érdemes megjegyezni, hogy a kis és a nagy strongylidák (például a Strongylus vulgaris) petéi morfológiai kritériumok alapján nem különböztethetők meg megbízhatóan egymástól. In vitro tenyésztést követően azonban a harmadik stádiumú lárvák (L3) középbél-/bélsejtjeik száma alapján elkülöníthetők egymástól. Ez az elkülönítés azért fontos, mivel a nagy strongylidák jelentősen nagyobb kórokozó képességgel rendelkeznek; a hatásos anthelmintikumok széles körű használatának köszönhetően e nagy strongylidák ma már csak a lótartó gazdaságok alacsony százalékában fordulnak elő. A legújabb adatok szerint azonban az S. vulgaris még mindig jelen van az európai lóállományban.

A lovak először akkor fertőződnek meg kis strongylidákkal, amikor legelni kezdenek, majd a fertőződés után 6–14 héttel kezdenek strongylida-petéket üríteni. Ennek megfelelően a kezelési és védekezési intézkedéseket mintegy kéthónapos kortól kezdve kell alkalmazni a csikókban. Az anthelmintikum-rezisztencia (AR) széles körű előfordulása miatt fontos a lehetséges minimumra csökkenteni a kezelések gyakoriságát anélkül, hogy ezzel klinikailag jelentős mértékű féregteher kialakulását kockáztatnánk. A legtöbb európai országban jelenleg uralkodó epidemiológiai viszonyok mellett, ahol a kis strongylidákkal való fertőzöttség intenzitása csak alacsony vagy mérsékelt szintű, a csikók és az egyéves növendék lovak hatásos háromhavonkénti kezelése megfelelőnek tekinthető. A felnőtt lovakat elég lehet évente csak kétszer kezelni. Nagy (vándorló) strongylidák hiányában évente egy kezelés elegendő, ha a bélsárvizsgálat eredménye nem tesz szükségessé további kezeléseket, és feltéve, hogy szigorú karanténozási eljárásokat alkalmaznak az adott ménesekben. 

A lárvális cyathostominosisban szenvedő lovakat tüneti kezelésben kell részesíteni, vagyis csökkenteni kell a hasmenést (például kodein-foszfát használatával), csillapítani kell a nyálkahártya gyulladását és szükség esetén folyadékterápiát kell alkalmazni. Klinikai állapotától függetlenül az ugyanazon csoportban tartott összes lónak anthelmintikus kezelést kell kapnia a nyálkahártyában lévő féregteher ellen moxidektin (0,4 mg/testtömegkilogramm dózisban szájon át egy alkalommal, csak 4 hónaposnál idősebb lovak esetében) vagy fenbendazol (7,5 mg/ttkg szájon át naponta egyszer öt napon át, csak abban az esetben, ha az adott cyathostoma-populáció érzékeny fenbendazolra). 

A nyálkahártyában élő cyathostoma-lárvák elleni ilyen kezeléseket csikók és 4 éves vagy annál fiatalabb lovak esetében évente egyszer ajánlatos elvégezni (például a legeltetési időszak végén). Az anthelmintikum-rezisztencia (AR) tekintetében a Franciaországban, Németországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban végzett új felmérések eredményei szerint a vizsgált ménesek több mint 80%-ában jelen lévő kis strongylida populációk csökkent érzékenységet mutattak a benzimidazol (BZ) csoportba tartozó anthelmintikumok iránt. A pirantel esetében ilyen csökkent érzékenység csak a vizsgált ménesek mintegy 20–30%-ában mutatkozott. Ezzel szemben a makrociklikus laktonok (ML) csoportjába tartozó ivermektin és moxidektin teljesen hatékonynak bizonyult: a felmérésbe vont csaknem mindegyik gazdaságban 95– 100%-kal csökkentette a bélsárban kimutatható peteszámokat a kezelés utáni 14. napra. Az ML kezeléseket követően azonban esetenként beszámoltak arról, hogy csökkent a peték újbóli megjelenéséhez szükséges időszak (ERP) hossza, ami a csökkent hatékonyság jelének tekinthető. Emiatt tanácsos rendszeresen igazolni/ vizsgálni minden alkalmazott anthelmintikum-csoport hatásosságát, például egy évenkénti bélsárpeteszám- csökkenési teszt (FECRT) elvégzésével.

Forrás:

ESCCAP, 2019. Control of intestinal protozoa in dogs and cats. [pdf] Available at: https://www.esccap.org/uploads/docs/967u9gat_Final_0796_ESCCAP_Guideline_GL8__HU.pdf [Accessed 14 November 2024].